2010. június 9., szerda

Pénzmágnes
















Vannak napok, amikor úgy érezzük, nem megy körülöttünk semmi. Küszködünk, kínlódunk, és valamiért mégis áll a világ. Vagy talán mi toporgunk egyhelyben? Két dolgot tehetünk: vagy elkezdjük sajnálni magunkat, vagy felemeljük a fejünket, hogy megláthassunk valamit a tekintetünkkel. Egy gondolatot, egy segítő pillanatot, az üdvözítő ötletet. Vagy akár elmegyünk egy képzésre, egy olyan szakemberhez, akinek remek előadásai mellett, javaslatait érdemes megfontolni. Május végén elkezdtünk valamit. Felemeltük a fejünket, és figyelni kezdtük mások gondolatait. Elsőként Durda Péter tartotta meg Pénzmágnes címmel az előadását.



















Pénzügyi tudatosságról, megszeghetetlen szabályokról, általában olyan dolgokról, amelyeket oly gyakran és bután mégis megszegünk. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak hallatlanul következetesen végig kell vinni azt, amit elképzelünk. Számomra ez volt az előadás üzenete. A tanulsága pedig az, hogy folyamatosan tanulni kell, képezni magunkat, mert a világ nem vár senkire, és lehet bármily jó dolog, amit csinálsz, csak addig foglalkoznak veled, amíg érdekes, amit nyújtani tudsz.

2010. június 1., kedd

Doppingoljunk? Miért ne!

A mágnesesség olyan energia, mely meghatározó életünkben, szervezetünk működésében. Mágneses térerő nélkül nem lenne élet a Földön. A mágnesesség hatására aktivizálódnak a test saját folyamatai, ez pedig végső soron a szervezet valamennyi funkciójának javulásához és harmonizálásához vezet. Ennek hatására javul a vérellátás, különösen a hajszálerekben, aktivizálódik az anyagcsere*, serkentődik a sejtmegújulás, emelkedik a sejtek energia szintje, megnő az oxigénellátottság, javulnak a véráramlás tulajdonságai (csökken a vérrögösödés hajlama), ellazul az izomzat. Ezt egyre többen felismerik, de még nem elegen. Hisz így leírva, ez is csak adat, amit vagy megjegyzünk vagy nem, s csak akkor kezdünk pánikszerűen utánanézni ezeknek a dolgoknak, amikor már baj van. Ezért úgy döntöttem leírom saját és családom terméktapasztalatait. Szépen lassan elkezdtük használni a mágneses termékeket. Nem sorrendben fogok róluk írni, hisz nincs sorrend! A Nikken különösen nagy figyelmet fordított a mágnenes termékfejlesztésekre, nem véletlen, hogy most már hatodik generációs mágnesekről beszélünk. Vegyük például a "japán aszpirint" a Super Mini-t.


 Akkora majdnem, mint egy érem, ezért nyakba is lehet akasztani. 2000 gauss erősségű, tehát nem izgatja a szervezetet, viszont hallatlanul ébreren és frissen tart. Bosszankodik is a férjem, le kell vennie, ha kávézni szeretne, pedig nem nagy kávés, de a napi egy kávéját szereti élvezetből elfogyasztani. Ami miatt viszont nem mérgelődik az az, hogy nem fárad el, s nem fáj a feje. Ugyebár a mágnesesség hatására sejtjeink telítődnek oxigénnel, beindulnak az anyagcsere-folyamatok és a sejtszintű méregtelenítés.A mágnesek kiemelkedő fájdalomcsillapító hatása szintén azzal magyarázható, hogy serkentik a vérellátást, ily módon csökkentik a gyulladásokat, a fájdalom kiváltó okát. Nevetve meséli, hogy frontok idején, amiből igencsak kijut mostanság, felváltva aggatja munkatársaira az érmét. Persze van, aki akkor sem vallaná be, hogy jobban van, ha érzi is a különbséget és a változást. Ettől még a Super Mini egészen kíváló dolog. Na, kire aggassuk legközelebb?